Az Ellenzéki Mozgalom

 

Tények

A Covid 19 vírus létezik

A világ minden zugába eljutott

Emberek halnak bele a Covid 19 vírus által okozott szervezeti problémákba – mert ugye NEM a vírusba halsz bele, hanem az általa keltett rombolásba, csakúgy, mint az influenza vírusnál.

Egy vakcina csodákra lehet képes pl; Tetanusz, ha az ténylegesen hatékony, és a megfelelő úton és módon a megfelelő személyeknek és a megfelelő alkalommal van beadva.

A járvány megelőzésére létrehozott, rendelkezések rengeteget segítenek, ha azok igaz, valós tényeken alapuló információkra épülnek, és a körülményeknek megfelelően vannak kialakítva, szabályozva, rendeletbe hozva.

—–

A miértje ennek a könyvnek, hogy betekintést ajánljak arról a sokak által NEM ismert összefogásról, s annak mozgató rugójaként szereplő személyekről, akik a mostanra “közös ellenségnek”, avagy ahogy én szeretem őket hívni a “sötét oldalnak” lettek kikiáltva. Akik annak rendje s módja szerint szidva, pocskondiázva, elnyomva, elhallgattatva, ellehetetlenítve, szinte üldözve kell, hogy mindennapi életüket éljék abban a huszonegyedik században, ami a demokráciát, mint szabad személyi jogokat, szólásszabadságot élteti, prédikálja s tűzi ki zászlójára. Az ”immorális” Covid 19 vakcina ellenzőkről, kritikusokról, a megszorítások és intézkedések hatékonyságának megkérdőjelezőiről.

Kik ők? Miért teszik, amit tesznek? Mi motiválja őket?

Ugyanakkor említést kap a másik “morális”, azaz az állam által követelt megszorításokat, s minden vakcinával kapcsolatos közleményt, adatot, információt elfogadó oldal is.

Kik ők? Miért teszik, amit tesznek? Mi motiválja őket?

Majd megkérem, hogy mind az immorális és morális csoport nézzen a tükörbe velem, s elemezzük ki, mit is látunk benneThanks for joining me!

Az őszinte, nyílt kommunikáció az egyetlen út, amely a való világba vezet bennünket … Majd elkezdünk fejlődni, mint még soha. S ha egyszer ezen az úton járunk, a boldogság nem lehet messze.” – John Joseph Powel

Őszinte szeretettel és megértéssel fogadok MINDEN negatív és pozitív hozzászólást!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s